Kilépés a tartalomba

Hajótörés a Balatonon!

2012/05/24

Azoknak, akik a pünkösdi hosszú hétvégét a Balatonnál töltik! Az UtcaSzak a Hajótörés legfrissebb változatát a balatonfüredi Kisfaludy Színház szervezésében a füredi sétányon mutatja be május 27-én vasárnap 17:40-kor. KATT IDE!
Aki pedig nem győzne addig várni, Budapest XVI. kerületében a a Centenáriumi Általános Iskolában is megnézheti Folytassátok című előadásunkat most péntekem, május 25-én fél 12-kor.

Mit dob a gép?

2012/05/18

dob Lassan az Utca-Szak szlogenjévé válik ez a mondat. Színészként ezt a kérdést ismételjük leggyakrabban egymásnak fellépések előtt. Kitűztük a célt, készítettünk hozzá tervet, felkészültünk… Aztán jön a gép, és felülír mindent. Vajon most mit fog dobni? Milyen nézőket? Milyen közönséghangulatot? És mit tudunk kihozni belőle? Tudunk-e kihozni bármit is? Sok minden kavarog ebben a kérdésben. Vágy-remény-izgalom éppúgy, mint virtigli magyar pesszimizmus.

Krisztián cikkéhez kattints ide!

Drámapedagógiából ötös

2012/05/13


Május 3─5-én került sor a háromnapos Tantermi Színházi Szemlére. A 136 beérkezett pályázatból azt a 20 előadást láthatta a közönség, melyet a zsűri alkalmasnak talált a megmérettetésre. A Szemlén pedig eldőlt, hogy melyek azok a pályázók, akik támogatásban részesülnek, hogy előadásukat minél több iskolába eljuttassák.
Az UtcaSzak a Hajótörés-sel pályázott. Krisztián közreműködésével pedig drámapedagógia foglalkozással egészült ki az előadás, amely végül 10 további tantermi előadásra elegendő jutalomban részesült.

Budakeszi, reptér, májusegy

2012/04/30

MAJÁLISA hír igaz. De nem Budapesten, hanem Budaörsön, nem a Ligetben, hanem a Sportrepülőtéren, és nem egész nap, hanem csak délelőtt tíztől délután egyig.
Változatlanul az Utcaszak, változatlanul Hajótörés című darabjával, töretlen lendülettel, a társulat legjobb formáját kínálva!
Várunk mindenkit — Pestről, Budáról, agglomerációból! A Moszkva térről 22-essel csak 22 perc a Táncsics Mihály utcáig.
TÉRKÉP ITT

„Aggyal” vagy „zsigerből”?

2012/02/13

Mérő László és Bárdos György a színészek érzelem-előhívó technikáiról
Mérő László pszichológus szerint színészből van olyan is, aki „zsigerileg” éli át a szerepéből következő érzelmeket, és van olyan is, aki mindvégig tudatosan kontrollálja. „Elég a bulvárlapokban olvasni a színésznőkkel készült interjúkat. Az egyik minden este beleszeret a férfipartnerébe, a másik azt mondja, hogy ugyan dehogy, csak eljátssza,” nyilatkozta a Díványnak. Nézőből azonban Az érzelmek logikája című könyv szerzője szerint csak egyféle létezik: olyan, aki illúziót vár – neki mindegy, hogyan hívja elő érzelmeit a színész. Az UtcaSzak társulatának ma esti kísérleti előadásán ennek akár az ellenkezője is igazolódhat: még az is lehet, hogy számít, milyen érzelmi technikával dolgozik a színész. Folytatáshoz ide kattints!

AZ UTCASZAK ÉS AZ ELTE PPK KÖZÖS MÉRÉSI SOROZATA

2012/02/10

Áramlat a színházban
Február 9-én és 10-én 19.30-kor különleges színházi eseményre kerítünk sort az ELTE PPK Kazinczy utcai épületének aulájában. Utcaszínházi Alkotóközösség részleteket mutat be Hajótörés munkacímmel készülő előadásából, miközben a hat színészen és nézők közül mintegy negyven önkéntesen folyamatos pszichofizikai méréseket végez dr. Bárdos György (DSc) kísérleti pszichológusokból és neurobiológusokból álló csapata. A csoportos szívrezonancia-mérés annak meghatározására szolgál, miként alakul a nézők izgalmi szintje az előadók izgalmi szintjének függvényében.
Az esték második felében Bárdos professzor a mért adatokat nyilvánosan elemzi és összeveti az előadások közben készített videofelvételekkel, így az érdeklődők bepillantást kaphatnak, a lezajlott élettani folyamatokba is.
VÁLLALKOZNÁL A KÍSÉRLETBEN VALÓ RÉSZVÉTELRE? KATTINTS IDE!
A KÍSÉRLETSOROZATRÓL
AZ ELŐADÁSRÓL
A TÁMOGATÓKRÓL
TÉRKÉP

Péter betlehemese

2012/01/31

Volt valami hátborzongatóan felemelő abban, ahogyan rab barátaim énekelték a Menyből az angyalt. Karácsony előtt pár héttel azt mondták, csináljunk egy Betlehemi játékot, én nem akartam, ők igen.

2011 talán egyik legnagyobb kihívásokkal teli projektje volt számomra a Tököli BV-vel való “együttműködés”. Azért teszem ezt a szót idézőjelbe, mert tartalminak nem, és formálisnak is éppen csak volt mondható. Nehéz egy ilyen nagy gépezettel.
A srácok azok — akik: rablók, gyilkosok, erőszaktevők. Pár év általánossal,zűrös családi háttérrel, vagy éppen állami gondozással, drog problémákkal nem csoda, hogy bekerülnek.DE hova kerülnek, ha kikerülnek?
Majd a három csapás vissza tartja őket? A BV dolgozói tudják, hogy NEM, mi is, hogy nem ez az út.

»A bosszú«

2012/01/05


Szilveszter éjszakáján, a Baross utcai banda titkos pincéjében három bandatag — Csili, Legó és Dzsó — pókereznek. — Most is itt kell dekkolnunk… — Fasz kivan, Alex meg bulizik, tuti. — Mehet még egy kör? –Ok. Licitálnak, Legó nyer. Dzsó veszít. Dühös, megvádolja a többieket, hogy csaltak. Csili és Legó lenyomják Dzsót. Csönd. — Most már nincs több pénzem, úgyse tudnék mibe játszani. –Adunk mi kölcsön, szívesen. — Akkor már inkább tévézek.
Bekapcsolja a hatalmas plazmát, amin épp egy idióta híradó megy. Pár perc múlva csöngetnek, a három fiatal gengszter suttogva találgatja, ki lehet odakint. Dzsó a hatalmas páncélozott ajtóhoz megy, kikukucskál a hesszlyukon. — Ki az? — Vanessza. — Mit keresel itt? — Engedjetek be, Alex küldött. Meg lesztek jutalmazva a hűségetekért.
A fiúknak ez nagyon tetszik, beengedik a lányt, aki táncol, beleül az ölükbe, Legó és Csili belövik magukat, mehet a party. Se hallanak se látnak, annyira rá vannak indulva.
Ekkor Eugen, Szerva és Lesley besétálnak símaszkban, fegyverrel. Megkötözik Csilit, Legót és Dzsót. — Köszönöm, kiscicám — mondja Eugene Vanesszának. Csók. — Most már szeretsz? Ugye most már bízol bennem?

Forró levegő

2012/01/02

nyúlsült alla perocca
Újabb workshopon van túl az utcaszak. Ezúttal az új darab munkálatait készítettük elő Lipka Péter vezetésével. Igen, kedves rajongótábor, végre jön a várva várt új darab. Vagyis már megfogant, de még nem született meg. Arra sajnos még február 9-ig várnotok kell. Nekünk viszont nem lehet tovább várnunk, muszáj elkezdenünk dolgozni rajta. Ehhez igen nagy kedvünk is van, hiszen az elmúlt három hétben fontos tapasztalatokat gyűjtöttünk. Magunkról, egymásról, az energia áramlásáról, az E10 fűtéséről, a testünk központjáról, izmaink és hangszálaink rugalmasságáról. Mindannyiunkban felgyűlt jónéhány kérdés, melynek megválaszolására mi sem nyújthat jobb lehetőséget egy jó kis csőben sült, enyhén csípős, utcaszak módra elkészített próbaidőszaknál. Szóval most újra elvonulunk egy kicsit, de nem aggódjatok, vissza fogunk térni. És megehetitek, amit főztünk.

Nincs bocsánat

2011/12/22

Mégse szilva? Inkább cékla?A Johnny fiúdarab. És nem az ereje-erőszakossága miatt. Éppenhogy a gyengéi – mármint a Johnny gyengéi miatt. Ott van mindjárt a legfőbb. Ha valamit el lett baltázva, legyen elbaltázva egészen. Ha valamit elrontottunk, romoljon el minden, teljesen, végleg. Ami kicsempült, törjön darabokra, a fekete legyen még feketébb, a keserű színültig keserű. Aki ismeri ezt az érzést, annak nem kell magyarázni, aki meg nem, annak jobb, ha eztán sem érez iránta rokonszenvet. A legmélyén patetikus önsajnálat ül, ez hizlalja magát szótlan dühében. Vegyétek már észre, hogy ez a rossz itt nem is én vagyok, így beszél. Ahogy növeszti magát, úgy feszíti egyre jobban a gazdáját, aki akár jót is cselekedhetne ebből kifolyólag – de mi van, ha amit elrontott olyan, hogy jóvátenni nem lehet? Ez feketénél feketébb érzés attól olyan alattomos, hogy nem hagyja, hogy gazdája csak úgy kiélje magát valamin, vagy akár csak megszólaljon. Ő ilyen olcsón nem adja magát, ennél ő nagyravágyóbb érzés, hát tovább dagadozik, dagasztja gazdájában az elkeseredést, míg az valami példátlan pusztításra nem ragadtatja magát.
A Johnny mint darab attól erős, hogy a Johnnyban meglévő patetikus önsajnálattal nem fordul szembe, de nem is fúj köréje pátoszt. A gonosztett gonosztett marad, az élet pedig megy tovább. „Légy, ami lennél: férfi. A fű kinő utánad.”
Szépnek pedig a lányoktól szép a Johnny. Akik a darabban egyáltalán nem jók. Johnnyval is olyanok, amilyennek a férfiak érzékelni szokták őket. Nyafognak és sírnak, pénzt akarnak tőle, mégse hűek hozzá. Csak amikor nincs ott Johnny – amikor nincsen Johnny egyáltalán –, akkor derül ki, hogy többek-jobbak ennél.

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.